Nemes Csaba: Nem művészeti közeg

2015. február 12 - április 16.

Nemes Csaba legújabb - az Apja neve sorozat befejezése után készült - munkái részben Rijekai kiállítása és New Yorki tartózkodása kapcsán készültek,  részben pedig a helyi közegre reagálnak.

Valóságos elemeket és alakokat  megjelenítő festményei montázs voltukból következően víziószerűek és dinamikusak, szerkezetük mégis gyakran kiegyensúlyozott, s modellként szolgáló struktúrákat jelenít meg.

A hősökként s egyúttal anti-hősökként is értékelt történelmi alakok, politikai pozíciót elfoglalók mellett - ám még inkább helyett - képeinek főszereplői a hétköznapok működését biztosító, kiszolgáltatottá vált figurák.

A hatalmat gyakorlók és a terheket viselők alakjai közötti arány-eltolódás a szatirikus irodalom alapművei és vallásos képi kompozíciók megoldásait egyaránt idézi, a vízszintes rétegekből épitett, mégis függőleges mozgást érzékeltető szerkezetek pedig Fritz Lang Metropoliszára, Diego Rivera freskóira, s a társadalmi helyzetekre, folyamatokra fogékony, s animációs technikát használó kortárs alkotók munkáira is utalnak. Nemes képcímei eszerint konkrét kapcsolatokat is jelölnek, kiállításának címével viszont mindezen túl mutat.

A festményein megjelenő hétköznapiság, mellékes részletek, kis események, színpadiasság és unalom meghatározó fogalmak az ugyancsak montázs-szerű – vagy mozaikszerű – szöveget létre hozó történész, Frank Ankersmith történelmi tapasztalatra vonatkozó gondolkodásában is, aki ennek kialakulását épp egy ezekkel a szavakkal jellemzett festmény kapcsán idézi fel. Leírása szerint a képet szemlélve „a valószerűtlen valószínűség érzése“ jön létre, s a festmény előidézi azt az élményt, hogy autentikus kapcsolatba léptünk a múlttal. Nemes munkáinak a történelemből és a mostból konstruált, felkavaró világa kapcsán viszont emellett a jelennel is.