Támogató:

Időpont hamarosan!

Nyílt térben szabadon mozogni rendkívüli élmény - s akár a biztos társadalmi státusz teszi lehetővé, akár annak hiányából, kényszerből következik, mindenképp a szabadság vágya ösztönzi, s a felszabadulás, sőt a megmenekülés módja lehet.

A gyaloglás, a séta, a vándorlás -  a mozgás alapvető formái - kulturális toposszá váltak, ám jelenbeli gyakorlatait, meghatározó formáit áttekintve követhejtük, mi határozza meg krízisekkel teli jelenünket és a jövőnk esélyeit.

Széles körben ismert, hogy meghatározó ókori filozófusok sétálva vitatták meg a lét problémáit, így ez a mozgásforma a gondolkodás fejlesztésére jelentett alkalmat. Ám a szellemi mellett mindennek pszichés vonatkozásai is vannak: korszakokon át búskomorság gyógyítására ajánlották szerzetesek társaiknak a sétát, s a vallási zarándoklatok is lelki gyakorlatként szolgáltak, hisz az akár kontinenseken átnyúló útvonalakat bejárva, a testi fáradság és a kitartás próbájaként működő hosszas gyaloglás a transzcendens átéléséhez vezethetett. A felvilágosodás korában úton lenni önvizsgálatot jelentett (Rousseau "magányos sétáló"-ja esetében), míg Kant rendszeres sétái csupán a hétköznapokat strukturálták. A lét metafizikai dimenzióit sejteti Caspar David Friedrich a vándor alakjával a végtelen tájban a romantika időszakában. S bár az angolkertek kialakulása is a szabadság-vággyal függ össze, ám  az ott sétálók többnyire épp hatalmukat reprezentálva, gyarmatosító tevékenységük következtében meggazdagova uralhatták mindezt. A társadalmi kötöttségektől való szabadulás vágyára mutat rá 19. században a városi kószáló, a  flâneur figurájának felbukkanása is művészetben. A 20. század közepe után a szituacionisták szabad, a véletlent követő pszihogeográfiai sétáikkal ehhez hasonlóan a fennálló rend, a látványosság társadalmának fogyasztói szokásainak szegültek ellen. A  felszabadulás vagy megszabadulás reménye ösztönzi a csoportosan gyaloglókat is, legyenek akár a vándorkedvnek engedő túrázók, akár demonstrálók vagy menekülők. Ritmikus mozgásuk átmeneti állapotot hoz létre, amelyben egyszerre távolodnak a hétköznapi tevékenység helszíneitől, miközben közelednek is más helyek felé -  a nyílt terek megnyugtató hatását átélve.

A kiállított kortárs művek jelzik, milyen vágyakat, félelmeket és kényszereket jeleznek ma a gyaloglás különböző formái, hogyan ismétlődnek egyes rituálék, s érvényesek-e korábbi művészeti formák, figurák és történeti tapasztalatok. Költői és filozofikus módon utalnak e mozgásformák által a szellemi, pszichés és politikai kibontakozás esélyeire, ugyanakkor kritikusan, és sokszor humorral is.

A biopolitika járvány utáni, új korszakában a városi térben vágyainkat végre követhejük, miközben megjelenhet a városi kószáló női változata, a  flâneuse. A Friedrichi vándor alakja computeres játékok és horrorfilmek hátteréből kiindulva mutat rá nők szereplehetőségeire, míg egy másik műben a festő a ködtengerben, a hegyekben vész el. Eközben a kapitalizmus dinamikái s a populista nagyhatalmi reprezentáció következtében az elpusztított tájat sirató, s elvándorló fiatal alakja pedig a szolasztalgia jelenségét idézi fel. Demonstrációk és demonstrálók történetei a hagyományosan női tevékenységnek tartott hímzés-technika által lehetnek elbeszélhetők, ha a média hallgatásra kényszerül. Menekülő fiatalok csoportjairól rap narratíva jelzi, biztonságra lelhetnek-e. A bolygó kizsákmányolásából következő klimaváltozás miatt más létformákkal szimbiózisra kényszerülök mindig mozgó közösségekben élhetik csak túl a természetben előidézett változásokat.

A szabadság és a megmenekülés lehetőségei villannak így fel, s egyúttal az is, hogy nagy tereket bejárva és megélve nemcsak a bezártság vagy a blokkoltság érzésétől szabadulhatunk meg. Egy metafizikai élményt is átélhetük, azt, hogy otthon lehetünk, otthonra lelhetünk a világban - azaz a jelenlét beteljesítését.

További információ hamarosan!

Külön köszönet Sóti Mártonnak.